Külföldről támadják a Mandinert, amióta feltártuk, hogy halálra vertek egy kényszersorozott magyar állampolgárt az ukrán toborzók

Az informatikai támadás elhárításán kollégáink folyamatosan dolgoznak.

Könnyen lehet, hogy Belgium lesz az utolsó olyan európai uniós állam, ahol összegyűlik a jogszabályban meghatározott aláírás mennyisége.
Néhány nap alatt több ezren csatlakoztak a székelyek európai uniós aláírásgyűjtő kezdeményezéséhez Belgiumból – írja a Magyar Nemzet. Ha a következő napokban, a péntek éjféli határidőig ilyen ütemben futnak be a szignók, akkor könnyen lehet, hogy Belgium lesz az utolsó olyan európai uniós állam, ahol összegyűlik a jogszabályban meghatározott aláírás mennyiség.
Pesty László a kampánnyal kapcsolatban elmondta: május 7-e éjfélig folytatja a harcot.
– fogalmazott.
Mint kifejtette: a flamand-vallon ellentéttel terhelt, de igazán magas életszínvonallal megáldott országban a flamandok voltak fogékonyabbak a székelyek üzenetére. Hozzátette: a feltételek teljesültek, így mindenképpen érvényes lesz a kezdeményezés. Úgy véli, a jóval több mint egymillió online aláírás, és a – hét helyett – tíz sikerre vitt ország okán „van okunk büszkének lenni”.
Pesty László arra kért mindenkit, hogy írja alá a kezdeményezést. Ezt megtehetik erre a linkre kattintva: Írdalá.hu.
Fotó: Írdalá.hu